A szállásfoglalás sokszor nem egyszerű
A legnagyobb dilemmát mindig a szállásfoglalás okozza, ha el akarunk menni valahova nyaralni akár a barátokkal, akár a párommal vagy a szüleimmel. A helyet mindig gyorsan ki tudjuk választani, azonban szállást találni nem kis munka. Mindenkinek megvan a saját kis elképzelése arról, hogy milyen legyen a szállás, de keresni már lusták. Így aztán mindig kell egy ember, aki felkarolja az egész bandát és leül velük közösen, hogy szállást keressenek. Megbeszélik, hogy kinek mi a fontos, milyen szobát szeretne, kivel szeretne aludni és minden egyéb. Persze az sem mindegy, hogy mennyibe kerül a dolog, ezért ezt már az elején közösen tisztázzuk, hogy kinek mennyi fér bele.
Ha sokan vagyunk, akkor én jobban szeretem, ha egy egész házat kibérlünk, mert akkor senki nem zavar minket és azt csinálhatunk, amit csak akarunk. Nem vagyunk amúgy rumlis banda és mindig odafigyelünk arra, hogy semmit ne tegyünk tönkre, szóval velünk sosem szokott gond lenni. Találkoztunk már néhány olyan szállással, ahol hatalmas nagy kosz fogadott minket. Szerintem ott még az ágyneműket sem cserélték le. Ott egy napig maradtunk, amíg nem találtunk másik helyet. Nem érdekelt minket, hogy mennyi pénzt bukunk rajta, olyan koszban senki nem akart maradni. Ezért mondom mindig, hogy becsapós lehet a dolog, mert nem mindig az várja az embert, amit az interneten lát. Lehet sokkal rosszabb is, de akár sokkal jobb is. Az biztos, hogy még olyan rossz élményünk nem volt azóta, mint amit ott átéltünk.
Most is megyünk majd nyaralni két hónap múlva és kivételesen szállást is nagyon hamar találtunk. Megfelel mindenki igényének, közel van a tengerparthoz, árban is tökéletesen, úgyhogy már alig várjuk, hogy menjünk!