Hátizsákkeresés egy vendégért
A vendégek nagyon sok különleges kéréssel tudnak előállni, ez kétségtelen. Számtalan esetben volt már példa arra, hogy virágot, csokoládét, drága bort kellett beszerezni valakinek egy jeles alkalom megünnepléséhez, sőt, olyan is előfordult, hogy egy eljegyzésnél voltunk egy vendég „cinkosai”, segítettünk a kiváló, meghitt hangulat megteremtésében, s minden kellék beszerzésében.
Nemrég egy vendégünk kicsit furcsa kéréssel állt elő: az unokája születésnapi ajándékának, egy divatos táskának, egészen pontosan egy bőr hátizsáknak a megrendelésével nehezen boldogult. Egy idősebb hölgyről volt szó, azt mondta, még sosem rendelt az internetről, így kicsit nehezen tudott navigálni, illetve nem mindig tudta eldönteni, hogy egy webshop megbízható-e. Arra kértem, az ebédet követően üljünk le a recepciónál lévő számítógéphez, hiszen akkor kicsit nyugodtabb időszakunk van.
A keresés során hamar eljutottunk egy nagyon vonzó internetes áruházra, ahol szebbnél szebb női táskák közül válogathattunk. A hölgy mindenképp bőrből készült táskát szeretett volna, s azt mondta, olyat keressek, ami nekem tetszik, mert fiatalos darabot akar ajándékozni. Kicsit beszélgettünk az unokájáról, így elmondta, hogy kedveli az élénk színeket. Úgy gondoltam, hogy a színpompás öltözékekhez remekül illene egy teljesen fekete bőr hátizsák, s ebben ő is egyetértett. Mondta, olyat szeretne adni a kisasszonynak, amit moziba is elvihet, de akár a színházba is besétálhat vele. Egy csinos női bőr hátizsák mellett döntött végül, amit meg is rendeltem a címére. A vendégkönyvben távozáskor igazán kedves üzenetet hagyott, így már ezért megérte segítenem – s az sem elhanyagolandó, hogy egy remek internetes boltot fedeztem el a segítségnyújtás közben.