A nyaralás alatt megtudtuk, hogy klímával is lehet fűteni
Az elmúlt hetet egy kellemes kis panzióban kötöttünk a barátaimmal. Sok programot terveztünk, így végülis a panzió csak szálláshelyül szolgált. Még a rossz idő sem tudta keresztülhúzni a terveinket, ugyanis a szakadó eső is csak akkor érkezett meg, amikor éppen nem akartunk menni sehova. Ettől függetlenül próbáltunk egy kicsit közösségi életet élni, és a panzió kávézója felé vettük az irányt. Éppen azt ecseteltük, hogy ez az idő most másra nem is jó, és otthon most tuti vacognék a vacak fűtés mellett. Ekkor szólt oda egy vendég, hogy nagy segítség lenne számomra egy fűtésre optimalizált klíma.
Sűrű pislogások közepette próbáltam felfedezni a hang forrását, végül csak észrevettem a különös tanácsadót. Egy kissé furcsa megjelenésű srác lépett oda hozzánk, aki elsőre simán egy misztikus film szereplőgárdájába is beillett volna. Ezen a kezdetleges furcsaságon sikerült hamar átlendülni, miután bemutatkozott, és elmondta, hogy nem akart ám letámadni, csak hirtelen eszébe jutott a klíma dolog, ahogy meghallotta a fűtésproblémát.
Úgy voltunk vele, hogy nem veszíthetünk vele sokat, avasson be nyugodtan jobban a témába. Elmondta, hogy klímával nem csak hűteni lehet, számtalan helyen a fűtésre optimalizált klíma teljesít szolgálatot fűtés terén. Ez nekünk most elég érdekesen hangzott, pár órát el is beszélgettünk a panzió kávézójában. Persze nem csak a klímákról volt szó, végül elég sok minden szóba került, de a klíma dolog nagyon megmaradt bennem. Mondta, hogy majd bátran keressem meg a Fábián Group Kft.-t, biztosan segíteni fognak. Otthon így is tettem, de ezt majd legközelebb mesélem el.