Sikerült babakocsit találnunk!

Sikerült babakocsit találnunk!

Mielőtt megszületne a babánk, gondoltuk a párommal, hogy elmegyünk egy hosszú hétvégére valahova pihenni és veszünk egy nagy levegőt, mielőtt a pici megérkezik. Hamar kitaláltuk, hova megyünk és a szállást is könnyedén és gyorsan lefoglaltuk. Minden nagyon jól ment, oda is értünk, elfoglaltuk a szobát is, aztán elmentünk felfedezni a terepet, később pedig medencézni mentünk.

A szállás nagyon szép volt a szobánk hatalmas volt, az ágy rettentően kényelmes volt. Jól éreztük magunkat, másnap a reggelinél találkoztunk egy párral, akiknek volt egy pici babájuk. A kisbaba nagyon cuki volt, nem sírt, nem hangoskodott, csak nagy szemekkel, pislákolva figyelte az embereket az étteremben, és néha úgy nézett mindenkinek a tányérjára, mintha tudná mi az, és ő is azonnal kérni akarna belőle. Nagy kedves volt.

A hölggyel egyszer egyszerre mentünk narancslevet önteni magunknak, nagyon szimpatikusnak tűnt, ezért ráköszöntem illedelmesen és megdicsértem a csodaszép babájukat. Szóba elegyedtünk utána, kérdezgetett a pocaklakónkról, illetve arról is, hol tartunk most a készülődésben. Mondtam neki, hogy nagyjából minden készen van, még egy kis szekrényt várunk a babaszobába, illetve ki kéne néznünk lassan egy babakocsit is, mert az a projekt még eléggé áll.

És meglepettségemre ezen a hétvégén dőlt el, milyen babakocsit veszünk a gyereknek. Mivel egy két héttel ezelőtt volt, ezért ez még egy eléggé friss sztori, de azt már most elmondhatom, hogy már van babakocsink, és szerintem a világ legszebb babakocsiját sikerült megtalálnunk. Legalább is számomra ez a non plus ultra babakocsi.

multi babakocsiA hölgy, akiről kiderült pár perc beszélgetés után, hogy amúgy Lucának hívják, multi babakocsit vettek még mielőtt a pici megszületett volna. Ez az a babakocsi, amit a kis pihenőre is elhoztak, abban volt a pici. Elmondta, hogy az interneten találtak rá erre a boltra, babakocsik.hu a neve. Nagyon sok babakocsi közül lehet válogatni. Miután beszélgettünk erről a témáról is, egyik este megnéztük mi is a weboldalt, kicsit körbenéztünk, milyen babakocsikat lehet náluk kapni, illetve, hogy mennyibe kerülnek. Mi is úgy voltunk vele, hogy mindenképpen jó lenne, ha multi babakocsink lenne, hiszen az igazán megéri. Találtunk is kettőt, ami nagyon elnyerte a tetszésünket. Amikor aztán a mininyaralásunkról hazaérkeztünk, el is mentünk megnézni őket, és végül kiválasztottunk egy sötét színű multi babakocsit. Ez az idei év kollekciójának a legújabb darabja. Nagyjából négy éves korig lehet használni, összecsukható sport része van, a vázszerkezete nagyon könnyű, ráadásul kompakt. Az ülés megfordítható, van hozzá hordtáska, kihajtható napellenző, illetve a kupola része légáteresztő. Ami még nagyon jó benne az az, hogy amikor a baba már tud ülni, akkor kicserélhető a sport ülőrészre, a háttámlája állítható.

Igazán jó érzés volt, hogy végre a babakocsi is megvan, nem kell ezen stresszelnünk most már. Hála Lucának, ki tudja, nélküle lehet, hogy nem is találtunk volna rá erre a boltra, és akkor lenne egy béna babakocsink. Most már megnyugodtunk, minden készen van, azóta a kis szekrény is megjött, amire vártunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom a babakocsik.hu weboldalt, itt ugyanúgy testvér babakocsikat is lehet venni, tehát, aki ikreket vár, az se szontyolodjon el, mert az is megtalálhatja itt a neki megfelelő babakocsit. Alig várom, hogy végre használjuk a miénket!