A munka néha fizikálisan fáj
A munkám során nagyon sokszor kell, hotelben aludjak, és bizony testközelből ismerem, hogy milyen az, amikor nem megfelelően vannak kitakarítva szobák. Foglalásomkor mindig a tisztaságot veszem előre, hiszen a saját egészségem a legfontosabb, még akkor is, ha adott esetben néhány ezer forinttal többet kell, fizessek ezért. Egyik ilyen alkalommal azonban a szállodáról alkotott vélemények nem bizonyultak valósnak, vagy csak lecserélték hirtelen a takarítók főnökét. A lényeg, hogy egy számomra eddig teljesen ismeretlen világban találtam magam.
Egyik megbeszélésemet tartottam vidéken, és nagyon későre elnyúlt. Persze felvoltam készülve erre az opcióra, ezért foglaltam szállást a város egyik jó nevű hotelében, amit akkor még nem tudtam, hogy nem kellett volna. A tárgyalópartneremmel elfogyasztottunk egy kellemes vacsorát, és ezután mentem bejelentkezni a szállásomra. A recepción minden jól ment, hiszen a teljesen felkészült és szakképzet személyzeten nem látszott a később tapasztalt horror éjszaka semmi nyoma. Amikor beértem a szobámba, rögtön ki is fordultam. Konkrétan rettenetesen büdös volt, olyan szag, mint amikor egy ázott kutyát ráengednek egy napja a napon hagyott kutyaeledelre. Szörnyű volt. Visszamentem a recepcióra és jeleztem, hogy én ebben a szobában egy percig sem maradok, mert egyszerűen nem lehet bemenni a bűztől. A recepciós kislány felajánlott egy másik szobát, amit a késő estére való tekintettel elfogadtam. Ez a szoba már elfogadhatóbb volt, abból a szempontból legalább is biztosan, hogy nem volt elképesztően büdös. Ellenben itt is tapasztaltam koszt. A fürdőszoba nem volt túl csábító, és a szekrényeken, valamint az ágykereten is állt a por, ami szintén nem volt bizalomgerjesztő. Nagy duzzogva, de végül beletörődve a helyzetembe elkészültem lefekvéshez. Letusoltam, és fogat mostam. Itt követtem el a hibát, amit senkinek nem javaslok egy ilyen kinézetű szálláson. Azt az üvegpoharat használtam, amit a személyzet előzetesen bekészített a fürdőszobámba és nem volt becsomagolva, sem pedig lefelé fordítva. Másnap természetesen úgy ébredtem, hogy fáj a szám. Nem kell mondjam, hogy afta keletkezett számban, ami nagyon kellemetlen, és nem csak az égető és kellemetlen érzés miatt, hanem mert nehezíti a kommunikációt, ronda, és teljesen elvonja a figyelmet bári másról. Reggeli előtt azonnal panaszt tettem a hotel igazgatónál, aki megígérte, hogy kivizsgáltatja az esetet. Mondtam neki, hogy az ide kevés lesz, mert népegészségi szempontból nagyon nem stimmel ez a hely. Így végül nem kellett kifizetnem a szállásom, ami kicsit lenyugtatta a vérnyomásomat. Ahogy megreggeliztem rögtön bementem az első patikába anaftint venni, és milyen jól tettem, mert mire visszaértem Budapestre, valamilyen szinten elkezdett csökkeni a fájdalom. A kellemetlen érzetet is orvosolta valamennyire, minden esetre nagyon pipa voltam. Nem tudom, hogy a mai szállodaiparban hogyan engedheti meg magának egy vendéglátó ipari egység, hogy ennyire lepukkant legyen és ne figyeljen oda megfelelően a tisztaságra, ráadásul annyira ne, hogy a vendégei megfertőződjenek. Még szerencse, hogy egyéb betegségeket nem szedtem össze, mert ezek után ki tudja még, hogy milyen baktériumok rejtőzhettek ott.
Szerencsére nem sokszor találkozom ilyen panaszokkal. Az a tapasztalatom, hogy idehaza többnyire szép és tiszta hotelek várják a vendégeket, és ha a gasztronómiával időnként vannak is bajok, attól még a vendéglátás e szintje jól muzsikál az Európai piacon. Nem véletlen, hogy a turizmus minden mutatója erősen emelkedő tendenciát mutat, és nem elhanyagolható, hogy a belföldön eltöltött vendégéjszakák száma folyamatosan emelkedik, ezáltal növelve az idegenforgalmi adó bevételét és a belföldi turisztikai rátát.