A mi feladatunk a vendég kijelző javítása?
Szállodába dolgozva nagyon sok különleges történet esik meg velem, akár jó, akár rossz értelemben. Néhány vendég nagyon kedvesen beszél a személyzettel, és örülünk az itt tartózkodásának, mások meg akár arra is képesek, hogy a rossz időért minket okoljanak, mintha tehetnénk bármit arról, hogy őszre foglaltak maguknak szállást, csak hogy ne legyenek főszezonba. Az eddigi legalaptalanabb dolog, amit megkaptunk, az az volt, hogy valaki a Lenovo telefonjának a képernyőproblémáiért tett minket felelőssé, és várta el, hogy javítsuk ki. Persze, ahogy a főnököm mondja, mindent a vendégekért, így kénytelen voltam belemenni a játékba.
Az emlegetett nyaraló házaspár még tavaly augusztusban járt nálunk, és az első pillanattól kezdve se voltak szimpatikus vendégek. Mindennel problémájuk volt, és úgy beszéltek a helyről, mintha azzal, hogy befizettek egy hétre, már az egész szállodát megvették volna, és mindenhez joguk lenne.
A második nap történt meg az, hogy a wellness részlegben az okostelefonjukat fürdőzés közbe lerakták a kavicsos padlóra, majd mikor végeztek, és felvették, meglepődve tapasztalták, hogy az érdes felület teljesen kikezte a Lenovo készülék kijelzőjét, és szinte olvashatatlan már raja minden szöveg.
Azonnal szaladtak a portára, és még emlékszem, ahogy felelősségre vontak, hogy a padlónk szánt szándékkal tönkretette a telefonjukat, mikor valójában csak ők tehettek a dologról. Ahhoz azonban nem fért kétség, hogy a Lenovo telefonra ráfért egy kijelző javítás, mert egyébkén egyáltalán nem biztos, hogy még sokáig érzékelni fog minden érintést.
Ilyenkor ugyanis nagy veszély az, hogy a kijelző meggyengült szerkezetének állapota csak egyre romlik, és hamarosan sokkal nagyobb valószínűséggel fognak bekövetkezni valódi törések, amik már akár használhatatlanná vagy javíthatatlanná is teszik a képernyőt. Olyankor már a komplett csere szükséges lesz, most ki tudja, még talán megússzák valamelyik felső védőréteg eltávolításával és újranyomásával.
Én meg, mivel nem mondhattam meg nekik, hogy csak maguknak köszönhetik, ezért kezdjenek el Lenovo kijelző javítás után érdeklődni az üzleteknél, elvettem a telefonjukat, és magamra vállaltam ezt a feladatot, hátha még valamennyit javítok a megítélésünkön a szemükben.
Aznap már el is kezdtem kijelző javítás után keresgélni, de be kell vallanom, először csak az olcsóbb, kínai helyeket néztem meg, gondolva, hogy nekik úgy is jó lesz – amúgy se az én feladatom. Este azonban, amikor a főnököm elé vittem a dolgot, ő azt mondta, ez teljesen rossz megközelítés, és valószínűleg nem azzal fogjuk a vendégeket boldoggá tenni, ha egy kínai vacakot rakunk a telefonjukra.
A költségeket már amúgy is magunkra vállaltuk, akkor inkább nézzünk rendes, minőségi terméket: annyira az sem lesz drágább, hogy ne érje meg, hisz általában az utángyártott termékek itt is csak pont annyira mennek az eredeti ára alá, hogy látszólag megérje őket választani. A valóság azonban az, hogy ezeknek több rossz tulajdonsága is van, többek között sokkal hamarabb tönkre fognak menni újra. De már röviddel felszerelés után is lehetnek kalibrációs problémák, sőt, általában a színűk se teljesen olyan, mint amit a felhasználó korábban megszokott, hanem fakóbb, sötétebb kép jellemzi őket. Ha egy ilyet adnánk vissza, ilyen vendégekből még az is kitelik, hogy csak jobban felháborodnak.
Másnap így már sokkal jobb minőségű, kifejezetten Lenovo kijelző javítással foglalkozó helyeket kerestem, és ezek közt már elég hamar sikerült megtalálnom a legmegbízhatóbbat, ami ráadásul azért is nagyon jó választás volt, mert csekély költségért cserébe házhozszállítással is vállalták a cserét. Mivel a vendégek egy hétig maradtak nálunk, ezért erre volt idő, és úgy döntöttem nam saját magamat fogom fárasztani azzal, hogy elviszem a telefont a szervizbe, ott helyben megvárom a megjavítását (még ha csak fél óra is), és visszahozom, hanem egy futárra bízom.
Így történt, hogy még aznap le tudtam beszélni az átvételt, és egy kedves fiatalember jött ki hozzánk, akinek átadhattam a karcos, nehezen használható készüléket. Azt ígérték, hogy másnap ugyanilyen idő tájt hozzák vissza, és így is történt, aminek nagyon örültem – egy egészen minimális időráfordítással, teljesen jó pénzkeretből sikerült megoldanom a látogatóink problémáját.
Persze, ők nem voltak elragadtatva, mert azt mondták, nem olyan a tapintása a képernyőnek, mint régen, és ez nem tetszik neki – azt nem értették meg, hogy ez azért van, mert most szerencsére a szervizben ráraktak egy védőfóliát, hogy legközelebb ne legyen ilyen problémájuk, ha megkarcolják, hanem elég legyen azt cserélni. Én, jobban hozzáértő szemmel láttam amúgy is, hogy teljesen minőségi az a munka, amit végeztek, és magamnak sem kívánhattam jobbat, így különösen zavart a sok kritikájuk.
Szerencsére csak egy hetet kellett kibírnom a társaságukban, utána pedig szedelőzködtek, és elutaztak. Bár az örök emlékként megmarad, hogy itt voltak, azért egy jó dolog van az egészben: most már én is ismerek egy megbízható helyet Lenovo kijelző javításra, és ha valaha szükségem lesz rá, magamat is ki tudom segíteni. Ráadásul nem is olcsó, kínai termékkel, hanem már láttam azt is, hogy a minőség mennyire sokat számít.