Pisilő babák – sose gondoltam volna, hogy egy portással erről fogok beszélni
A családommal igyekszünk legalább két évente elutazni valahová, általában össze is jön. Három gyerekünk van: a nagy fiunk 12, a középső 9, a kislányunk pedig 5 éves. Nem mindig egyszerű ilyen változatos korú gyermekekkel utazni, sokszor még rövidebb utakon is elő-elő fordulnak kisebb konfliktusok, de érdekes módon amikor nyaralni megyünk, akkor valamiért mindig összeszedik magukat. Még a kicsi is végig élvezi az utat, fegyelmezett, nem nyűgösködik. Csakhogy ez a fegyelem tavaly addig tartott, amíg meg nem látott egy reklámot, amiben pisilő babák voltak. Na, ott kibújt belőle a kisördög.
Éppen két pihenő között voltunk, a két fiam valami videót nézett a nagyobbik telefonján, mikor a videómegosztó beadott a közepén egy reklámot, amiben pisilő babákat hirdetett egy játékáruház. A lányunknak több se kellett, azonnal látni akarta, és annyira megtetszett neki, hogy onnantól kezdve az egéz nyaralás alatt mást se hallotunk tőle, csak azt, hogy ő pisilő babát akar! Sosem volt ilyen követelőző korábban, ez egy teljesen új viselkedés volt tőle. Meg is lepődtünk a feleségemmel, rögtön tudtuk, hogy ezt most egy darabig nem fogja elengedni.
A nyaralás hátralévő részében ha naponta ötvenszer nem hozta szóba a dolgot, akkor egyszer sem. A szálláson, a programokon, a strandon, mindenhol. Egyszerűen nem lehetett leállítani. A fiúk már kérdezgették, hogy nem akarjuk-e otthagyni. A lányka pedig csak ismételgette, követelőzött, én pedig kezdtem kikészülni idegileg. Elvégre csak öt éves még, hova szidjam meg fegyelmezzem?
Az így nem túl kellemessé vált nyaralás végén, mikor a szálloda portásának adtam le a kulcsot, még akkor is a pólómat rángatta, és nyivákolt, hogy neki pisilő baba kell! Odaküldtem az anyjához, hogy tudjak a dolgomra figyelni, mert a végén még elrontom a papírt. A portás együtt érzően figyelte a jelenetet, majd mikor a kislányom továbbszaladd a nejemet nyaggatni, akkor odahajolt hozzám, és megkérdezte: Csak nem az én csöppségem is attól az új reklámtól bolondult meg, amiben a pisilő babák vannak? Mondtam neki, hogy de, és már nagyon kezd az agyamra menni. Mondta, hogy az ő hasonló korú kislánya is ettől volt bezsongva, de szerencsére talált egy webshopot, ahol pont azok a fajták kaphatóak, amiket reklámoztak. Gyorsan fel is írtam a weboldal címét, és sűrű kézrázások, meg egy kis plusz borravaló kíséretében megköszöntem neki.
Hazaúton egy darabig még ment a nyavalygás, aztán eszembe jutott, hogy pár hét múlva lesz a kicsi születésnapja. Mondtam neki, hogy ha csöndben marad, akkor otthon kiválaszthatja, hogy melyik tetszik neki, és megkapja szülinapjára. Több se kellett neki, azonnal elhallgatott, mi pedig fellélegezhettünk. Délutánra hazaértünk, kipakolás után pedig rögtön fel is néztünk a jatekwebshop.eu oldalára, hogy utánanézzünk a pisilős babáknak, amire annyira vágyott. Mondanom se kell, volt majdnem harmincféle, úgyhogy szépen türelmesen végignéztem vele az összeset, és végül kiválasztotta azt, amelyiknek a legjobban örült volna. Egyébként egészen meglepődtem, nagyon pöpec kis oldal volt, könnyen kezelhető, áttekinthető, színes és részletes. Meg is rendeltem az áhított pisilős babát, ki is szállították a munkahelyemre. Otthon persze úgy kellett intézni, hogy ne lássa, mikor eltesszük, mert akkor jött volna csak az újabb hacacáré…
Mikor végre eljött a nagy nap és megkapta, akkor jöttem rá, hogy a sok vesződség megérte, hogy láthassam a szemében azt a csillogást, azt az örömet, mikor kibontottam neki a dobozt és kézbe vehette. Úgy ölelgette, játszott vele, tette-vette, mintha a külvilág nem is létezne. Hálás vagyok annak a fiatal portásnak, hogy ajánlotta ezt az oldalt, mert enélkül nemigen tudom, hogy hová fordulhattam volna, honnan szereztem volna be.