Flottakezelés a hotelban? A vendégek furcsa kérései

Flottakezelés a hotelban? A vendégek furcsa kérései

Már írtam egyszer arról, hogy voltak olyan vendégeink, akiknek meg kellett javíttatnunk a telefon kijelzőjüket. A bejegyzést itt elolvashatjátok:http://pensiontokajer.hu/a-mi-feladatunk-a-vendeg-kijelzo-javitasa/
Ezúttal egy újabb, különös történetet szeretnék megosztani veletek.

Sokszor elő szokott fordulni, hogy a vendégek hamarabb megérkeznek a hotelba, mint ahogyan elfoglalhatják a szobájukat, azoknak még általában tart a takarítása. Ilyenkor az előtérben, a recepcióhoz közel szoktak leülni és beszélgetnek.

Nem olyan rég egy konferencia volt a közelben, két hölgy is erre érkezhetett. Kis bőrönddel érkeztek, csak 2 éjszakára. Az előtérben az egyik hölgy hangosan ecsetelte a másiknak, hogy milyen jó üzletet kötött, hogy flottakezelés területén verhetetlen partnert talált. Mivel jobb dolgom nem volt, csak hallgattam a beszélgetésüket, nem voltak se be-se kijelentkező vendégek, szóval nem igazán volt mit csinálnom a recepción.

A nagy beszélgetésnek végül az lett a vége, hogy az egyik hölgy odatipegett hozzám, hogy azonnal keressek rá neki valamire. Kissé szokatlan kérés volt, de már semmin sem lepődök meg. Ha sokat dolgozik az ember hotelban, akkor teljesen immunis lesz az emberi butaságra. Készségesen gépeltem be, hogy flottakezeles.hu. Ezekután minden egyes menüt egyesével fel kellett neki olvasnom, fel kellett iratkoztatnom őt az ingyenes öt részből álló levélsorozatra, sőt, még ajánlatkérést is küldenem kellett a nevében!

Teljesen úgy csinált, mintha nem is lenne internet a hotelban, én pedig úgy éreztem magam, mint valami titkárnő. Persze nem mondhatok nemet az ilyen furcsa kérésekre sem, hiszen mindig a vendég az első. És ha a vendég várakozás közben flottakezelés hírlevelekre szeretne feliratkozni, ki vagyok én, hogy megállítsam?

Mikor kész lett a szobájuk, visszatértem a teendőimhez, csak később vettem észre, hogy az oldal még mindig nyitva van. Nem volt egy forgalmas nap, szóval nekikezdtem unalmamban böngészni a honlapot. Flottakezelés kis cégeknek és multiknak is. Ingyenes tippek, tanácsok, 3 féle szolgáltatáscsomag, amik közül választani lehet. Elég jónak tűnik. Igaz, hogy fogalmam sincs róla, mi fán terem a flottakezelés, de most már sokkal műveltebb vagyok ebben a témában is.

Unalmamban az értékeléseket, az elégedett ügyfelek pozitív értékeléseit olvasgattam, majd kiműveltem magam a hitel, lízing, tartósbérlés és bérelt autókra vonatkozó ÁFA világában is.

A cég fő profilja a flottakezelés, mégis sokkal több mindent nyújtanak az érdeklődőknek, ez pedig becsülendő. Külön blogot vezetnek tippekkel és tanácsokkal, a legfontosabb szakszavakat, lehetőségeket kifejtik az oldalon egy külön menüpontban, hogy azok az emberek is, akik mit sem értenek hozzá, el tudjanak igazodni a flottakezelés világában.

A háromféle csomag, ahogyan én ezt nem hozzáértő szemmel vizsgálva észrevettem, flottakezelést kínál kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak és nagyvállalkozásoknak. A kisvállalkozások nem fognak multikra specializálódott flottakezelést fizetni, ahogyan a multik sem fognak lejjebb adni az igényeikből. Szerintem tökjó megoldás, hogy ezt a 3 csomagot létrehozták, így mindenki a saját igényeihez mérten választhat.

A recepciós karrierem alatt még a végén ezermester leszek. A múltkor telefon kijelzőt szereltettem, most pedig flottakezelés szakértővé váltam. A lényeg, hogy egyáltalán nem unatkozom akkor sem, ha nincsen sok vendég.