Epilátorral készültem a nászútra

Epilátorral készültem a nászútra

Hosszú, három hetes nászútra készültünk a férjemmel Indokínába, ahol nem egy fix szállásunk volt, hanem egy mozgalmasabb, Laosz-Vietnám-Kambodzsa körutazást végig járó, több helyen megszállós útra fizettünk be. Itt megmutatták nekünk a térség rejtett kincseit, a nagy nevezetességeket, de hajókáztunk tutajon, úsztunk ráják között, megismerkedtünk a helyi kultúrával, voltunk tradicionális szállásokon, úgyhogy úgy kellett készülnünk, hogy ez nem egy 3 hetes hoteltúra lesz, hanem egy sokkal kalandosabb utazás, amit nagyon szerettünk és a kikapcsolódásaink során mindig is ezeket a kissé eldugottabb helyeket keressük, de a nászút miatt bennem mégis volt egy kis félelem.

A nászutadra nőként, a legjobb formádat akarod hozni, hogy minden tökéletes és emlékezetes maradjon, így én is ezt akartam elérni. Ezért körbejártam a szőrtelenítés kérdéskörét is, hiszen nem voltam biztos benne, hogy minden szállásunkon lesz megfelelő lehetőség erre, így szerettem volna keresni egy megoldást, ami biztosítja, hogy mind az arcomon (sajnos nagyon erős szemöldökkel rendelkezem), mind a testem többi területén a lehető legsimább legyen a bőröm hosszan tartóan.

Sok fórum olvasása után az epilátor mellett döntöttem, ami nagyon szuper választás volt. Az epilátorról alapesetben azt gondoljuk, hogy lábra alkalmasak, ez a leggyakoribb forma, amire használjuk. A „melyik jó” kérdésre viszont nagyon sokféle választ olvastam, így végül úgy döntöttem magam veszem kézbe az ügyet, és így jutottam el a BestMarkt webshopjára. Ez egy nagyon jól átlátható weboldal, könnyen lehet rajta keresni, de még egy ennél is egyszerűbb utat választottam: felhívtam az ügyfélszolgálatukat.

Az ügyfélszolgálatos hölgy teljesen megértette a problémám és a hozzájárulásával egy olyan készüléket sikerült választanom, amely rengeteg cserélhető kiegészítőjével arca és testre is használható, hosszan tartó, hiszen gyökerestől tépi ki a szálakat, így nem kell utazás során még ezzel is bajlódni. Az itt kapható epilátorok többségéhez tartozik bőrápolást elősegítő kefe is, amely segít abban, hogy az érzékeny területeken kevésbé legyen kellemetlen a szőrtelenítés.

Az ügyfélszolgálaton remek tippeket is kaptam a készülékekről, hogy mikre van szükségem, de a szűrők segítségével online is nagyon jól ki lehet választani, milyen igényeket elégítsen ki a szerkezet. Az én készülékem sajnos éppen nem volt akciós, de ha nem sürgős, érdemes néha várni is akár, mert az árak gyakran módosulnak, ha pedig akciós a gép, akkor azonnal lecsapni rá. Egyébként szerintem nagyon jó árakon lehet itt epilátort (is) vásárolni, de ha valami akciós, akkor az valahogy mindig jobban esik. De, ha valaki nem szeretne sok pénzt szánni rá, akkor van lehetőség árak szerinti beállításra is a webshopban, kétféle módon is. Az egyik az, hogy ha beállítjuk, hogy ár szerinti növekvő sorrendben listázza az oldal a termékeket, a másik pedig, hogy konkrétan megadjuk, mennyi a maximális összeg, amiért vásárolni szeretnénk.

A vásárlás is kényelmes, hiszen pár kattintással meg is lehet rendelni a kívánt terméket.

Sőt, házhozszállítás is van a BestMarktnál, de mivel nekem sürgősen kellett az az epilátor, így úgy döntöttem, hogy személyesen megyek el az üzletbe, ami szerencsére útba esik munkából hazajövet, és a IX. kerületben található. Ráadásul elég hosszú a nyitvatartási idő, hiszen minden hétköznap este 8-ig vannak nyitva, de hétvégén is be lehet menni, mert szombatonként délután 16 óráig nyitva vannak.

Az üzletben egyébként, mint megtudtam, van egy szerviz is, ahová nyugodtan lehet vinni a BestMarktnál vásárolt termékeket javíttatásra, de természetesen minden termékre van garancia is.

Szóval az epilátor nagyon bevált, azóta is előszeretettel használom, a honeymoon pedig nagyon jól sikerült, és kényelmes volt, hiszen nem kellett aggódnom, hogy szemöldököt kellene igazítani, megint le kellene szedni a hónaljam, vagy hogy elfelejtettem volna leborotválni a lábam egy strandolás előtt.